Okostábla és játszópark átadás
06/15/18 8:26     A+ | a-
Tegnap délelőtt Bakk-Vitális Mária Kinga, a kézdivásárhelyi New Fashion és Zarah Moden nadrággyárak vezérigazgatója, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány elnöke és két legközelebbi munkatársa, Sárkány Hanna arculatfelelős és Simon-Császár Mária ügyvezető az alsólemhényi Bem József-iskolában ünnepélyes keretek között adták át

Gál Zsuzsanna iskolaigazgatónak az alapítvány által ajándékozott okostáblát. Az adományhoz két játszótér is tartozik, egyiket a Bem József-iskola mögött, a műfüves pálya elé, a másikat pedig a felsőlemhényi elemi iskola udvarán állították fel. Az inter­aktív okostáblát projektorral és laptoppal együtt az előkészítő osztályba vitték, de az új tanévtől más osztályok is használni fogják. A nagy értékű adomány átvételénél Lukács Róbert és Molnár Barna, a község polgármestere, illetve alpolgármestere is jelen volt.
Bakk-Vitális Mária Kinga arról tájékoztatott, hogy a továbbiakban kilenc okostáblát ajándékoznak a Református Kollégiumnak, emellett legalább még tizenöt kérést nyújtottak be az alapítvány kuratóriumához kézdiszéki tanintézmények.
A következő játszóteret sérült gyermekek és felnőttek számára előreláthatóan a Turóczi Mózes-iskola udvarán szerelik fel. Az alapítvány kuratóriumának elnöke azt is elmondta, hogy idén elsősorban az öregotthonok és az otthon élő rászoruló idősek megsegítését célozták meg, utóbbit a református egyházzal közösen valósítják meg.