Tekerj egy jó célért! 2018
06/21/18 13:45     A+ | a-
A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület székházában tegnap értékelték ki az idei, negyedik Tekerj egy jó célért! akciót, ugyanakkor aláírták azt a támogatási szerződést, amely lehetővé teszi, hogy az akció során összegyűlt összeg hatvan százalékát (23 226 lejt) átutalják Imreh Olivérnek második osztályos fia, Imreh Kristóf gyógykezelésére.
 
Bereczki Kinga, a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy közösség ereje igazából akkor mutatkozik meg, amikor a bajbajutottakon segíteni tud. Kézdivásárhelyen igazán érezhető ez a közösségi szellem, ezt tapasztalta már több alkalommal is szervezett akcióik során. Azt is elmondta, hogy 960-an kerékpároztak, és negyven önkéntes dolgozott azon, hogy ez megvalósuljon. Az ügyvezető igazgató a negyedik Tekerj egy jó célért! akciót értékelve Bakk-Vitális Mária Kinga vezérigazgató szerepét emelte ki, hiszen a résztvevők háromnegyede a két általa igazgatott készruhagyárban dolgozik, vagyis egy városi, közösségi ügyet karolt fel. Ugyanakkor külön kiemelte Sárkány Hanna, a Zarah Moden készruhagyár kommunikációs felelőse szerepét, és arról is beszámolt, hogy a részt vevő cégek még rálicitáltak a befolyt összegre, a Nexxon Kft. 2300 lej értékben tekert, de négyezer lejt kínált fel, és ezt tette a Secuiana Rt. is.
A Tekerj egy jó célért akció végösszege 38 710 lej, ebből Imreh Kristóf gyógyulására egy nagyobb összeget tudnak átutalni Imreh Olivér bankszámlájára. Imreh Olivér meghatódva mondott köszönetet mindenért.
A megmaradt negyven százalékból egy kerékpárpumpa- és -felszerelés együttest állítanak fel augusztus végéig a Millennium Parkban, valamint játszóelemekkel bővítik ki a sportcsarnok melletti játszóteret, hogy azt sajátos igényűek is használhassák.